Őriszentpéter után, Szlovénia felé utazva található Bajánsenye, amely 4 apró őrségi település: Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány összevonásával jött létre. A falu hosszan nyúlik el a Kerka völgyében, a hajdani szeres település szerkezete már a múlté, utcás településsé változott.
Kiemelten védett épülete a falu közepén található református templom, amelyet 1821-ben szenteltek fel. Felépülte Senyeháza lelkes reformátusainak köszönhető, melyet a gyülekezet ismert presbitere, Nemesnépi Zakál György is szorgalmazott. Személyében az Őrség első tudományos igényű leíróját tiszteli az utókor, akit megválasztottak az „Őrség őrnagya” tisztségre is. A templom díszkapuja és a szószék

mellett elhelyezett emléktábla a történelmi jelentőségű politikus, Pálóczi Horváth Ádám nevét hirdeti, akit az Őrség jótevőjeként tisztelnek. Az őrségi egyházkerület lelkészi hivatalában igen értékes iratanyag található. A település és az Őrség múltját illetően. A templom-kertben a millenniumi hársfákat ültettek a magyar történelem jeles embereinek tiszteletére /Árpád-vezér, István Király, Kossuth Lajos/.

A Belső-Őrség gazdasági, kulturális központja, itt léphet az utazó Szlovénia földjére, az új magyar szlovén vasút is emelte közlekedés-földrajzi jelentőségét az átlagnál népesebb őrségi falunak.
Az Őrségi Nemzeti Park része, több természetvédelmi és örökségvédelmi útnak is állomása. A település környezetét teszi szebbé a bányagödörből illetve a Kerka-patak duzzasztásával létrejött tó is. Érdemleges látnivaló a hajdani malomépület is.

A település fogyatkozó népszokását megőrizte, a szomszédos szlovén településekkel együttműködve népszerű a Májusfaállítás és kitáncolás, valamint a rönkhúzás és szüreti felvonulás a szomszédos Kerkáskápolnával közösen. A hagyományteremtés szándékával mutatták be a helyi közösségek a Kerkamenti Parasztlakodalom szokásrendjét, mely élénk figyelmet keltett az Őrség vendégei körében.

A Falusi Turizmus Vas Megyei Szövetség weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.